Vélemények

monimi

TI KÜLDTÉTEK!

„Megérkezett a csomagom. Egyszerűen meseszép és csodálatos. Ezer hála és köszönet! Itt pihen az íróasztalomnál, a régi táskám mellett. Időnként előveszem, megcsodálom. Finom tapintású, elegáns anyagok. Képzeld, még a folyton élcelődő, morgolódó férfi kollégám is megdicsérte. Nem is lesz belőle vasánapacsaláddalfagyiznijáróstáska. Ő lesz A TÁSKA. Alig várom hogy otthon átpakoljak bele. Nagyon örülök, hogy rád találtam, át is küldtem a linkedet két kolléganőnek, akik szintén megcsodálták az új szerzeményem.” – Edina

„Megérkezett a táskám. Egyszerűen tökéletes! Szép, igényes a varrása, a bélése, praktikus az elosztása. Belül találtam egy gumiszalagot, azt nem tudom, milyen céllal varrtad bele, én az ásványvizemet fogom ott tartani. :)” – Krisztina

„Hétfőn megjött a táska. Természetesen azonnal be is fogtam, és meg kell mondjam, egyszerűen tökéletes! Pont olyan, amilyennek elképzeltem, a gépem is tökéletesen belepasszol, és azon túl minden más is, amit még egy női táskába belesuvaszt az ember lánya, szóval teljesen odáig vagyok érte.” – Kitti

„Tökéletesen elégedett vagyok mindennel. Kiválaszthattam a kedvenc színeimet hozzá, és előre kaptam egy fotót is az összeállított táskáról, hogy megfelel-e így. A vásárlás zökkenőmentesen történt, a táskával maximálisan elégedett vagyok. Szép, erős, gondosan készített darab.” – Brigitta

„Annyira imádom a másik táskám, hogy nem tudtam megállni, hogy ne rendeljek még egyet!” – Andrea

„Kedves Móni! Képzeld el, már ma megérkezett a táska és a mobiltok, amelyek élőben is lélegzetelállítóan szépek! 🙂 Köszönöm szépen! A csomag kibontásában Jázmin kislányom is segített.” – Anita

Vélemény Jázmin

„Megérkezett a csomag! Átvettem, kifizettem! A táska tökéletes, pont erre vágytam! 🙂 Még egyszer szeretném megköszönni, hogy bíztál bennem és feladtad!” – Anikó

„Megérkezett a táska!! 🙂 Köszönöm szépen, hogy a pántot megcsináltad nagyon tetszik!!! Ebben aztán el fogok férni :)” – Andi

„Megérkezett a táska, pont olyan amilyet szerettem volna. biztos fog tetszeni a lányomnak is. Nem várok gyereknapig (sose bírtam kivárni) 😀 Megkapja szombaton!!!! Még egyszer köszönöm!! Sok sikert a munkádban és az életben!” – Zsuzsa

„Szeretném én is megköszönni Neked Szandra barátnőm által rendelt táskát. Én lettem a bézs rózsás tulajdonosa! 🙂 Gyönyörű szép! Régóta kerestem ilyen rózsás táskát és örülök, hogy Nálad rábukkantunk. Nagyon köszi az ajándékot is! Kedves Tőled! Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is vásárlóid maradunk!” – Alexandra

„Karácsonyra majd táskát rendelünk, már mondtam is a másik anyukának. Nagyon szép, ízléses a kezed munkája. Szeretettel gratulálok, ez istenadta tehetség és érzék. Kívánom, hogy sok-sok megrendelőd legyen!” – Gyöngyi

„Nagyon szuper a táska, imádom. Kisbabás anyukaként tökéletes számomra. Minden belefér és még a babakocsira is rá tudom akasztani. Köszönöm.” – Bogaromi

„Imádom! Barátnőm az első nap el akarta kunyerálni! Sokkal jobb, mint képen, elférek benne, és az a gumi benne flakontartó? Mert annak használom, és szuper, hogy végre nem borul fel az innivaló a táskámban! Köszönöm!” – Ágnes

„A táska gyönyörű és nagyon praktikus, imádom! Az eladó pedig nagyon kedves, precíz, gyors, és minden kérésemet azonnal teljesítette!” – Rita

„Szép, igényesen kivitelezett táska. Az eladó nagyon kedves és korrekt. A szállítás gyors. Csak ajánlani tudom. :)” – Furfang

„A táska fantasztikusra sikerült, pont olyan, mint amilyet elképzeltem!” – Cserfeske

„Köszönöm még egyszer kedves Monimi-nek a táskát, imádom!! Másik pánttal javasoltam, hogy szebb lenne, se perc alatt elkészítette és már úgy kaptam meg. Korrekt, kedves eladó, szép munka ;)” – Karyka

„Rendkívül igényes, csodaszép alkotás. Kedves, segítőkész és gyors alkotó! Mindenkinek szívből ajánlom. :-)” – Varkada

„Kedves Móni! Most kaptam meg a csomagot, a kisfiam segített kibontani. Közbe mondja: Anya Te is izgulsz? Gyönyörű szép a táska és a mobiltartó is. Nagyon szépen köszönöm. Ez lesz a legszebb karácsonyi ajándékom!! 🙂 Kívánok Neked boldog és békés karácsonyt és rengeteg vevőt az Új Évre!” – Edit

„Örömmel mondhatom, hogy a kislányunk az összes ajándék közül a táskának és a telefontoknak örült a legjobban. Azóta mindenhová magával viszi, és büszkén mutogatja a barátainak.” – Marika

„Életem egyik legjobb döntése volt ez a táska!” – Eszter

„Már két táskát is rendeltem a Monimi-műhelyből. Szeretném Veletek megosztani a tapasztalataimat: Nem találkoztam még olyan táskával, amely mindamellett, hogy mutatós, tartós is. Móni táskáiról ez egyértelműen elmondható! 🙂 Mindkettő igényes, gyönyörű alkotás, csodaszép mintákkal, minőségi alapanyagokkal, melyek igazán különlegessé teszik őket. Strapabíróak, nem áznak be, a nagyobb súlyt is tökéletesen bírják. Szeretettel ajánlom Nektek a Monimi-táskákat, mert egyediek és megbízható társak a mindennapokban! 🙂 Kiváló munkák! Köszönöm szépen!! :)” – Enikő