Álomgyárak – Louis Vuitton

A francia cég logója az egyik legvágyottabb kétbetűs márkajel a világon. Lássuk, hogy honnan is indult hódító útjára a Louis Vuitton divatóriás, melyik a legkedveltebb modellje, és hogyan küzd az egyre növekvő hamisítás ellen.
monimi
A francia cég logója az egyik legvágyottabb kétbetűs márkajel a világon. Lássuk, hogy honnan is indult hódító útjára a Louis Vuitton divatóriás, melyik a legkedveltebb modellje, és hogyan küzd az egyre növekvő hamisítás ellen. 
Álomgyárak Louis Vuitton

JAPÁNBAN A LEGKEDVELTEBB

A luxuskivitelű bőrtáskákkal foglalkozó céget 1854-ben alapította Louis Vuitton francia vállalkozó, aki 1821-ben Lons-le-Saunier-ban született, majd 1837-ben Párizsba költözött, és tanoncként a Maréchal-féle táskás cégnél kezdett el dolgozni. Hamarosan önállósult és megnyitotta első párizsi, majd londoni üzletét. 1860-ban megépítette saját műhelyét, ahol egyre jobb és praktikusabb modelleket fejlesztett ki. Az évek során egyre népszerűbbé váltak a vászonborítású, strapabíró, lapos utazóládái, főleg a vasutat használó utazók körében. Fia, Georges Vuitton 1896-ban teremtette meg a cég igazi arculatát, a híres monogrammal. A II. világháború után, 1959-ben Gaston Vuitton vezetésével megkezdték az újfajta, puha oldalfalú utazótáskák gyártását. Ekkor Európában, Amerikában és a Távol-Keleten is már több mint ötven Vuitton üzlet működött.
Louis Vuitton
Mára az üzleteik száma meghaladta a 300-at. Érdekesség, hogy cég forgalmának a fele Japánban keletkezik. Termékei elsősorban a táskák és bőröndök, melyek luxusmárkának számítanak, viseletük és használatuk státuszszimbólum jelleggel bír. Az „LV” monogram védett, luxusminőséget fémjelez. Ma is minden egyes darab kézzel készül, s fő értékeiknek a művészi érzéket, a hosszú múltra visszatekintő tradíciókat és az innovációt tartják a vállalatnál.

A cég otthonosan mozog az Utazás Művészetében is, évről évre kiadja a nagyvárosok útikalauzaiból álló könyvsorozatát.

Louis Vuitton

A SPEEDY TÁSKA

A Louis Vuitton legismertebb terméke a Speedy 30 táska, amelyről azt tartják, hogy nem hiányozhat egyetlen egy kifinomult hölgy kollekciójából sem. Története az ősidőkre nyúlik vissza, mikor a vállalat még csak utazótáskákat gyárott. A Speedy volt az első, amelyet a mindennapokra szántak. Nagyobb változata, a Keepall bag már korábban hatalmas népszerűségre tett szert a ’30-as években, és a tervezőt, George Vuittont elárasztották olyan kérésekkel, hogy tervezzen egy kisebb, rövidebb utazásokra szánt táskát is. A ’60-as évekre készült el a kis Speedy, amely azonnal ikonikus státuszúvá vált. Audrey Hepburn például annyira szerette a sajátját, hogy rendelt magának egy még kisebb verziót, hogy tényleg minden alkalomhoz tudja hordani valamelyik változatot.

Speedy 30

VIGYÁZAT, HAMISÍTJÁK!

Sajnos sokakkal előfordulhat az, hogy temérdek pénzt kidobva boldogan lóbálják majd a kezükben a valódira megtévesztően hasonlító hamisítványukat. Mert manapság már nem csak olcsó hamisítványok léteznek, hanem hasonló, borsos árban is kaphatunk leutánzott darabokat. Honnan tudhatjuk, hogy eredeti-e a termék? A Louis Vuitton esetében egyszerű a képlet, ugyanis a táskákat kizárólag az LV saját üzleteiben lehet megvásárolni, soha nincs leértékelés, és a márkának sehol nincs outletje. Ha mégis másodkézből akarjuk megvenni, akkor ezekre figyeljünk.

Ha egy Louis Vuitton táskát találunk százezer forint alatt az Interneten, akkor az biztosan nem eredeti. Ennyiért maximum egy apró pénztárcát kínál a cég. A monogramos Speedy 30 táska ára például 270.000 Ft-tól indul, de anyagtól és fazontól függően általában 1-10 millió forintot kóstálnak a komolyabb modellek, és mindenhol a világon egyforma árcímkét tesznek rájuk.

Louis Vuitton

VAJON EREDETI?

A cég 1896 óta használja az azóta státuszszimbólummá vált LV márkajelzést. A monogramot mindig tökéletesen kidolgozva és megszerkesztve szokták elhelyezni a termékeiken. A logó mindig mindenhol teljes, ha valahol el van vágva, vagy becsúszik egy része a varrásba, akkor a táska nem igazi.

A Louis Vuitton kifejlesztett magának egy speciális betűtípust, amely csak az avatatlan szemeket képes megtéveszteni. Nevüknek “O” betűjét egyik hamisítónak sem sikerül tökéletesre másolnia, hiszen amíg az eredetin egy nagy O betű látszik, ami majdnem teljesen kör alakú, addig a hamisítványon ez sokszor ovális.

Louis Vuitton

A RÉSZLETEK MINDENT ELÁRULNAK

Ha a táska fülét műanyag fólia védi, akkor nem valódi. Az oxidálódó marhabőr, amiből készülnek, nem igényel ilyesmit. A fém részek valódi fémből készülnek, így van súlyuk is, nem pedig arannyal bevont műanyagból. Minden cipzáron Louis Vuitton felirat található az eredeti táskákon.

Keresd a gyártási kódot. 1980 után minden táskán kell lennie, amely két betűből, és azt követő négy számjegyből áll. Többnyire a fül belső csatlakozásánál található, amelynek birtokában lehetőségünk van arra, hogy felhívjuk a cég zöld számát, ahol készséggel ellátnak minket minden szükséges információval.

forrás: [link] [link] [link]
Louis Vuitton
Louis Vuitton

EGY KÜLÖNLEGES TÁSKÁT SZERETNÉL?

A Monimi klasszikus modellje ez a táska. Gyönyörű formájú, változatos minták díszítik. A minta különleges nyomtatási technológiával került az anyagra, UV és időjárás álló, vízlepergető, a táska egyszerűen nedves szivaccsal letörölhető. Táskamerevítő és vatelin teszi erőssé és jó tartásúvá a táskád. Újdonságként a hátába külső cipzáras zsebet készítettem!

MIÉRT VÁLASZD A MONIMI TÁSKÁT?

  • A minőségi anyagok és különleges díszítések tesznek egyedivé.
  • Meglepően könnyű, sokkal könnyebb, mint egy műbőr táska.
  • Tartós, mindenhol megerősített, ezért 1 év garanciát vállalok rá.
  • Belül is megcsodálhatod, mert nem csak a külső számít.

Tetszett ez a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Megosztás Linkdin-en
Megosztás Pinterest-en

Hozzászólások