Cuki Bagoly

monimi

A 15 legizgalmasabb cipő 2017 tavaszára

Mindenki egyetért azzal, hogy az igazi tavaszi-nyári szezon ott kezdődik, mikor végre felvehetjük a szandálunkat. Az idei év e téren is izgalmas darabokat tartogat a számunkra, hiszen a tervezők jobbnál jobb kreálmányokkal kényeztetnek minket. Lássuk a 15 legtrendibb cipőt.
cipő

Hűvös reggelek

Még hűvösek ugyan a reggelek, de én már hallottam az első fagylaltos kocsi hangját a környékünkön, ami nem jelenthet mást, mint hogy megállíthatatlanul érkezik az igazi TAVASZ! A naptár szerint már jócskán benne vagyunk a megújulás évszakában, de a ruhatárunkat még csak most kezdjük leváltani. Aki figyeli az üzletek kirakatait, az már régóta tudhatja, hogy a tavaszi szezon elérkezett.

Tavaszi megújulás

Nemcsak azért szeretem a tavaszt, mert vége az unalmas, szürke, nehéz téli öltözeteknek, hanem mert a kiegészítők terén is szabadabban választhatunk. Legjobb példája a tavaszi megújulásnak és a szabadságnak pedig nem más, mint a cipők.

Ellentétben az időjárás által meghatározott, funkcionális célokat betöltő cipőknek, ahol a hideg, az eső és hó ellen kell, hogy védje a lábunkat, ebben a szezonban a cipők elsődleges célja, hogy szépek legyünk és jól érezzük magunkat a bőrünkben. A téli cipőknél már akkor örül az ember, ha nem szorítja a lábat, és nem fagynak le az ujjai, addig egy szép tavaszi darab inkább a szívünket melengeti meg.

Színes szandálok

A színes szandálok és az elegáns papucsok már inkább a nyarat idézik, de mindenképp figyelemre méltóak, és elengedhetetlenek egy jó ruhatár összeállításánál. Lássuk a 2017 tavaszi szezon legtrendibb darabjait a világban.

15 legizgalmasabb cipő 1. Alexandre Birman Gingham szandál
15 legizgalmasabb cipő 2. Alice + Olivia Colby papucs
15 legizgalmasabb cipő 3. Ancient Greek Korinna szandál
15 legizgalmasabb cipő 4. Aquazzura Tropicana szandál
15 legizgalmasabb cipő 5. Balenciaga Bazar csíkos parafatalpú
15 legizgalmasabb cipő 6. Loeffler Randall Suze szandál
15 legizgalmasabb cipő 7. Mansur Gavriel Bicolor szarvasbőr szandál
15 legizgalmasabb cipő 8. Pierre Hardy Azur szandál
15 legizgalmasabb cipő 9. Proenza Schouler fonott papucs
15 legizgalmasabb cipő 10. Sam Edelman Stanley papucs
15 legizgalmasabb cipő 11. Tabitha Simmons Mendi fűzős szandál
15 legizgalmasabb cipő 12. Tory Burch Marguerite szandál
15 legizgalmasabb cipő 13. Valentino bársony szandál
15 legizgalmasabb cipő 14. Vince Macey szandál
15 legizgalmasabb cipő 15. Vince Taye szandál

forrás: [link]
<<< előzőkövetkező >>>
Megosztás a Facebookon   Google+ megosztás

Cuki Bagoly

Cuki Bagoly

Egy Monimi táskán születtem, kedvelem a divatot, és egész éjjel fenn vagyok, hogy találjak valami érdekeset nektek.

<<< VISSZA A MONIMI OLDALRA