Az új Monimi Forest őszi kollekció, avagy mit tanított nekem az elmúlt másfél év

monimi

Most is, mint minden évben, Monimi – a táska suttogó, az új őszi kollekcióját mutatja be 2021. október 10-én, amelynek címe: Monimi Forest

Arra gondoltam, hogy ebből az alkalomból, a táskákról fogunk egy könnyed beszélgetést folytatni, de bevallom ennél sokkal mélyebbre ástunk.

Cuki: – Régen beszélgettünk már, hogy vagy? Hogyan élted meg az elmúlt időszakot?

Monimi: – Nagyon nehéz időszak van mögöttünk, volt aki elvesztette a munkáját, sokan kénytelenek voltak otthonról dolgozni, és volt akinek minden nap helyt kellett állni a tűzvonalban. Miután lassan normalizálódni látszik a helyzet, azt az egyet biztosan tudjuk, hogy soha nem lesz már olyan semmi, mint amilyen volt. 

Először jött a pánik, hogy Úristen mi ez! Mi vállalkozók csak kapkodtuk a fejünket, az előre megírt éves üzleti tervünket egy az egyben kidobtuk a kukába, és mindent újra kellett tervezni. 

Nálam a Moniminél három hétig azt sem tudtam, hogy hogyan tovább, majd egy kolléganőmmel belevágtunk a szájmaszk varrásba, ami kihúzott a csávából, de nem ez volt életem legjobb időszaka. A táska varrást szeretem, a normál munkamenetet, amikor kedvemre olyasmit alkothatok, ami érdekel, ami megmozgat.

Cuki: – Van már ami megmozgat?  Visszatért-e az életedbe a táska varrás?

Monimi:– Vannak az elmúlt időszaknak hátrányai.  A sok elvesztegetett idő, emlék, ember esemény. De úgy gondolom, hogy van egy csomó előnye is. 

Lelassítottunk picit, észrevesszük az apró dolgokat, a mindennapi csodákat. Rájöttünk, hogy az igazi boldogság ebben rejlik! Úgy látom átalakultak a tevékenységek is. Máshogy dolgozunk, másképpen töltjük el a szabadidőnket. 

Egyre több embert vonzanak a tágas terek, a természet, az erdő, a kirándulás. Kerülik a zsúfolt plázákat, nagy tömeget vonzó eseményeket. Fontosabb egy meghitt családi program vagy a szűk baráti kör. 

Ennek fényében kezdtem el az új kollekciót tervezni, és arra gondoltam, előveszem az erdő színeit, formáit és táskádba álmodom. 

A munka ezen része, a tervezés fázisa a legizgalmasabb, ami igazán megmozgat! – nevet.

Monimi Forest

Cuki: – Hogyan sikerült mindezt megvalósítani, kivitelezni?

Monimi: – Abban biztos voltam, hogy szeretnék egy zöldes mintát, és sok sok színes falevelet a minták között látni. Így, meg is született egy gyönyörű, zöld árnyalatokat felvonultató mandala minta, ami akár a fák lombkoronája, szépen kerekedik a táskákon. 

A  Monimi Forest kollekció hivatalos mintája pedig egy kézzel varrott motívum, és úgy néz ki mint a fáról lehulló őszi falevelek. Több olyan mintát is újra nyomtattam, amit már régen láttunk és szerettük, így aki lemaradt róla, most újra megtalálhatja a táskákon.  Összességében nagyon egységes, egymással összefüggő a kollekció. Gyönyörű színekben pompázik! Nagyon elégedett vagyok!

Cuki: – Hogy néz ki pontosan a kollekció? Mesélj nekünk egy kicsit erről!

Monimi: – Az egyik legfontosabb dolog, amit az elmúlt időszakból megtanulhattunk, hogy mennyire fontos az egészség. Azelőtt kell tennünk érte, hogy jól legyünk, mielőtt még itt a baj. Jó ételeket kell ennünk, fontos a pihenés, az alvás és a testmozgás. Nagyon jó erre a túrázás, vagy sétálni, sportolni a szabadban. Ehhez kínálok megfelelő táskákat. 

Hátizsákot például háromféle méretben is készítek, hogy mindenki megtalálhassa a számára megfelelőt.  A hátizsákok nagy előnye, hogy kíméli a gerincet, az embernek szabad mindkét keze és a táska nem akadályozza semmiféle mozgásban. A hátizsákok mellett természetesen a munkába járáshoz, bevásárláshoz, szórakozáshoz is szükségünk van megfelelő táskára. Természetesen ezek is megtalálhatók a kollekcióban.

Monimi Forest

Cuki: – Mi a személyes mondanivalód ezzel a kollekcióval?

Monimi: – Rengeteg őszi tájképet átnéztem, mi magunk is fotóztunk a modellekkel erdőben. És azt tapasztaltam meg, hogy mennyire kiegyensúlyozottnak és szabadnak érezheti magát az ember, ha kimegy egy gyönyörű rétre és látja nyílt teret, sétál a fák között az erdőben, megfigyeli, ahogyan a nap sugarai megcsillannak az ágak között. 

Ezt a szabadságot, nyugalmat, boldogi idilli állapotot szeretném visszaadni a táskáimban az őszi kollekción keresztül.

Cuki: – Mit tanított neked az elmúlt másfél év? 

Monimi: – Nagyon sok motivációs és önismereti anyagban azt olvasod, vagy hallod, hogy a legfontosabb dolog a világon – és erre nem is gondolnál-  a lélegzés. 

Cuki: – Hogy micsoda???

Monimi: – Igen a lélegzés – mosolyog. Ez az, ami nélkül nem lehet élni! 

Sajnos központi problémája volt az elmúlt időszaknak, és tényleg, egy ilyen apró dolog, amiről azt gondolod, hogy nem érdemes vele foglalkozni, lehet, hogy meghatározza a mindennapjaidat. 

Menjünk ki a természetbe, lélegezzük be a tiszta levegőt, óvjuk a környezetünket, az erdőket, a vizeket, hogy mindez rendelkezésünkre álljon!  Én ezt tanultam meg az elmúlt időszakban… hogy tiszteljem a természetet!

Monimi Forest

EGY KÜLÖNLEGES TÁSKÁT SZERETNÉL?

A Monimi klasszikus modellje ez a táska. Gyönyörű formájú, változatos minták díszítik. A minta különleges nyomtatási technológiával került az anyagra, UV és időjárás álló, vízlepergető, a táska egyszerűen nedves szivaccsal letörölhető. Táskamerevítő és vatelin teszi erőssé és jó tartásúvá a táskád. Újdonságként a hátába külső cipzáras zsebet készítettem!

MIÉRT VÁLASZD A MONIMI TÁSKÁT?

  • A minőségi anyagok és különleges díszítések tesznek egyedivé.
  • Meglepően könnyű, sokkal könnyebb, mint egy műbőr táska.
  • Tartós, mindenhol megerősített, ezért 1 év garanciát vállalok rá.
  • Belül is megcsodálhatod, mert nem csak a külső számít.

Tetszett ez a cikk? Oszd meg másokkal is!

Megosztás Facebook-on
Megosztás Twitter-en
Megosztás Linkdin-en
Megosztás Pinterest-en

Hozzászólások