Hullámok

A tenger nem volt dühös, de nem is nyugodt. A hullámok egymást követve emelkedtek és rogytak össze a part közelében, mint egy ősi lélegzet ritmusa. A víz zöldes árnyalatai a mélységet, a lila és arany reflexek a napfény játékát idézték – mintha a természet ecsetje festette volna meg újra és újra ezt a mozgó vásznat.

A parton állva az ember csak figyelt. Nem keresett választ, nem próbált megérteni semmit. Csak nézte, ahogy a hullámok jönnek – sosem ugyanazok, de mindig ismerősek. Ez a tanulmány nem csupán a víz ábrázolása – ez a mozgás, az erő és a csendes rend megörökítése. Egy pillanat, amikor a természet mesél, és mi hallgatunk.