Bárka naplementében

“A nap már alacsonyan járt, aranyló fénybe borítva a partot és a víz felszínét. A bárka csendesen ringott a kikötő szélén, árnyéka elnyúlva tükröződött a sima vízen, amely egyszerre színeződött bíborszínűre, narancsra és mélykékre.

A régi halászbárka sokat látott már: reggeli indulásokat, viharokat és hajnali csendeket. Most mégis békésen pihent, mintha csak figyelné a világ lecsendesedését. A környező cölöpök és part menti kövek is hallgattak – minden egyetlen mozdulatlan pillanatban egyesült.

Ez volt az a nap végi nyugalom, amikor már nem kell tenni semmit. Amikor a munka, a gondolatok és az idő is megáll, csak a fény marad – és egy bárka, amely még mindig a vízen ringatózik.”