Csónak a tavon

“A nap lassan lebukott a horizont mögött, halvány rózsaszín és arany árnyalatokat hagyva az ég peremén. A víz tükörként nyújtózott el a csónak körül, alig mozdulva a finom esti szellőben. A vitorlás egyedül ringatózott a tavon, árnyéka elnyúlva olvadt bele a hullámokba.

A parton egy ember állt, figyelve a csendes képet. A csónak nem sietett sehová, nem küzdött a hullámokkal, csak ott volt – békésen, mozdulatlanul, mintha a világ összes ideje az övé lenne. A víz szelíden ringatta, mintha tudná, hogy minden utazásnak szüksége van egy pillanatra, amikor nem mozdulunk, csak hagyjuk, hogy a csend beszéljen helyettünk.”