Gyöngysor

Az ezüstcsésze régen még egy nagymama kincse volt. Minden vasárnap délután előkerült, mikor vendégek jöttek, és a szalonban halk zongoraszó mellett kínálták benne a kávét. A gyöngysor az asztalon pedig a dédnagymamáé volt, aki fiatalkorában esténként, tükör előtt tekerte nyakába, mielőtt bálba indult – mindig ugyanazokkal a mozdulatokkal, mintha varázslatot hívna elő.

Most mindkettő ott pihen: a csésze a múlt halk eleganciáját idézi, a gyöngyök pedig emlékeket sodornak magukkal, mint apró hullámok az idő taván. A lilás háttér nemcsak árnyék, hanem csend is – egy régi ház délutánja, ahol már csak a fény beszél.

Ez a kép egy asztalról szól – de valójában egy egész családtörténet rejtőzik benne. Egy mozdulat, egy női kéz, egy pillanat, amit valaki megőrzött. És most, nézőként, mi is tanúi lehetünk annak, ami egyszer már elmúlt, de még mindig él.