Hullámzik a tenger

“A part csendben figyelte, ahogy a hullámok újra és újra nekicsapódnak a sziklák peremének, habot és tajtékot szórva a homokba. A víz mozdulatai örökké ismétlődtek, mégis soha nem voltak ugyanazok – minden egyes hullám egy történetet hozott messzi tájakról, elsuttogott titkokat sodorva a part felé.

Egy magányos utazó állt a víz szélén, cipőjét már elnyelte a nedves homok. Figyelte, ahogy a tenger élt és lélegzett, s ahogy a nap fénye szikrázva tört meg a hullámok fodrain. Vajon hányszor állt már valaki itt előtte, ugyanígy, keresve a válaszokat, amelyeket a szél csak részben hozott el?

A tenger nem beszélt, mégis mindent elmondott. Az utazó vett egy mély levegőt, és hagyta, hogy a sós levegő átjárja. Nem kellett sietnie. A hullámok mindig jönnek – és mindig visszatérnek.”