Közeledik a vihar

“A tengerpart csendben várta a közelgő vihart. Az ég mély kék és szürke árnyalatokba öltözött, a felhők sötét gomolyagokként tornyosultak a látóhatáron. A víz felszíne még nyugodtan csillogott a maradék fényben, de a part menti hullámok már egyre nyugtalanabbul futottak ki a homokra, mintha tudták volna, hogy hamarosan minden megváltozik.

Egy magányos alak állt a parton, tekintete a horizontot fürkészte. Nem félt. Tudta, hogy a viharok mindig jönnek, de sosem maradnak örökre. Ahogy a szél egyre erősebben kapott bele a ruhájába, és a tenger sötétkék fodrai megteltek mozgással, egyetlen gondolat csendült fel benne: minden vihar egyszer elcsitul, és utána a világ újra megtisztul.”