A táska tett függetlenné minket!

A férfiak és a nők már a középkorban kisebb doboz alakú tárgyakat aggattak az övükre, és abban hordták a dolgokat. Később a gazdagabb nemesek között megjelent a pénz tárolására szolgáló bőr zsákocska, az erszény. Ezt egyre díszesebbé tették, minél gazdagabb, aprólékosabb volt a hímzés, az annál magasabb társadalmi rangot jelentett. A 16. században már pánttal keresztben átvetve hordták a táskákat.

Ezt követően a férfiak nadrágjára zsebeket varrtak az apróbb tárgyak tárolására, a nők pedig a derekuk köré tekerték a kezdetleges, tárolásra szolgáló ruhadarabot. Az 1790-es években aztán Párizsban az elegancia hívei (mely a francia „választékosság” szóból ered), a későbbi divat előfutárai, a kezükben kezdték el hordani ezt az apró darabot, melybe mindenféle női dolgot elrejthettek. Erre utal a latin „reticulum” (hálóból készült hordótáska) szóból átalakult retikül kifejezés. Mivel az antik Róma hölgyeinek kézitáskája, reticulumja hálószemekből szőtt kis zsákocska volt. Eztán már nem szorultak rá, hogy a tárgyaikat egy férfi vigye magával a zsebében, így akár kíséret nélkül is szabadabban járhattak. Ezekben már púdert, rúzst és parfümöt is hordtak a hölgyek.

Az 1860-as évektől az utazásokhoz kezdték el készíteni az egyre praktikusabb és a szebbnél-szebb táskákat, amik többsége már zárható és több rekesszel rendelkező volt. A hölgyek így a nagyobb dolgokat – például a legyezőjüket – maguk is hordhatták csinos kézitáskáikban, ezért nem volt többé szükségük a férfiak segítségére. Így aztán szép lassan megtanultak tőlük függetlenül is létezni.

A ridikül helyes magyar kiejtése retikül, hiszen a latin reticulum húzódik meg a szó mélyén. Azonban az sem téved nagyot, aki a ridikült használja. A franciák is ezt az alakot használják a kézitáska jelölésére, legalábbis 1801 óta. Ugyanis egy akkori angol újság, az Imperial Weekly Gazette egyik cikkében gúnyosan megjegyezte, hogy amíg a férfiak kezüket a zsebükben, a nők zsebüket a kezükben hordják, ami eléggé nevetséges (“ridiculous”). Ebből a szójátékból származik a ridikül kifejezés a kézitáska retikül helyett.

Az 1860-as években jelent meg – az angol kosztümmel egy időben – a mai értelemben vett praktikus retikül táska. Ekkor mutatta be ugyanis a híres Worth mester Eugénia császárnénak az első szövetből készült trottőrkosztümöt. A kosztümhöz hamarosan bőrtáskát készítettek, melynek akkora sikere lett, hogy többé el sem hagyták az úri hölgyek. Később már kislány retikül is készült.

A táskáknak csak az alakja változott. 1912-ben például hosszú zsinóron lógott, egészen le a földig, 1914-ben doboz alakot öltött, majd miniatűr aktatáskává finomult.

Az 1940-es években a háború eléggé rányomta a bélyegét a táska alapanyagokra is. A nemes anyagok hiányában a táskáknál is alternatív, egyszerűbb megoldásokra kényszerültek a táskakészítők. Műanyagot és fát kezdtek el alkalmazni a finomabb szövetek, bőrök és fémek helyett. Az 1950-es évek hozták el az igazi fellendülést a nagy divatházaknak, mint például Louis Vuitton, Chanel, Dior és a Hermésnek.

Manapság a táska az öltözék egyik nélkülözhetetlen kelléke. A praktikus tárolási célt mára felváltotta az öltözet hangsúlyozása. A táskák követik a divat hullámait, így egy trendi vagy egyedi táska a viselőjét stílusossá teszi. A táskadivat korosztályonként is eltérő, hiszen a fiatalabbak inkább a színesebb, kirívó darabokat viselik, míg az idősebb, érett nők az elegáns táskákat részesítik előnyben.

A női táska mindig igazodik az öltözékhez, és leginkább a cipővel kell összhangban lennie. A sötét cipőkhöz sötétet, míg a világoshoz világos táska illik. Dehát ezt már úgyis tudjátok.