Aranyló levelek

“A folyó csendesen hömpölygött a part mentén, hullámai alig mozdultak a hűvös esti szélben. Az ég már sötétbe borult, de a fák aranyló lombja még mindig úgy ragyogott, mintha a nap utolsó sugarai ott felejtették volna magukat az ágak között. A víz felszínén tükröződő fények megnyúltak, vibráló arany- és borostyánsárga csíkokat festve a mélyzöld vízre.

Egy pillanatra minden mozdulatlanná vált. A természet lélegzetvisszafojtva őrizte ezt az átmeneti pillanatot, amikor az ősz még ragyog, de már érezhető a tél hűvös ígérete. Egy-egy levél elvált az ágtól, és hangtalanul a vízre hullott, hogy elinduljon a folyó sodrásával – akárcsak az idő, amely nem áll meg, csak továbbviszi a múlt szépségét a jövő felé.”